aug 152017
 

Napra pontosan ma huszonöt éve, 1992. augusztus 15-én volt az első munkanapom Székesfehérváron, a Batthyány úti házi gyermekorvosi rendelőben.

Huszonöt év hosszú idő? Egy ember életének – jó esetben – egyharmada, de Magyarországon az orvosok az átlagnál is korábban halnak, így alighanem ennél is hosszabb idő. 1920-ban csatolták el a történelmi Magyarország területének kétharmadát, 1945-ben váltotta fel a németet az orosz megszállás, miközben volt egy világégés. Ennyi is belefér huszonöt évbe…

Azt gondolom, negyedszázad mindenképpen megér egy visszatekintést, néhány gondolatot. Nagyon szívesen írnék most csupa jó és lelkesítő dologról, ám ez aligha sikerülhet, megpróbálom visszafogottan kiírni magamból a bennem felhalmozódott keserűséget.

A házi gyermekorvoslás a medicina és azon belül a gyermekgyógyászat egyik szegmense. Egy földrajzi területen élő gyermekek egészségügyi alapellátását kell elvégeznünk, remélem valamennyi diagnosztikus és terápiás kudarcunk ellenére, nagyjában-egészében ezen a téren sikeresek vagyunk.

Ismét elmondom, hogy rengeteg hálával tartozom tanítómestereimnek: az egyetemről Mestyán professzor úrnak, első munkahelyemen Andrásofszky Barna főorvos úrnak, Szlávik Máriának és Laki Istvánnak; Szombathelyen Cholnoky Péter professzor úrnak és az egész Gyermekosztálynak, Major Miklós barátomnak, akivel még ma is konzultálhatok bármilyen szakmai probléma esetén; még abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy beleláthattam a Szent László Kórházban Nyerges és Budai professzor urak munkájába, megalapozva ezzel a fertőző betegségekkel kapcsolatos szemléletemet.

Hála és köszönet illeti asszisztensnőmet Andreát, aki nemcsak a rendelésben segít, hanem külső szemlélő számára elképzelhetetlen mennyiségű háttérmunkát végez, például az oltóanyag- szükséglet kiszámolásán át, az egész mögött álló jelentési kötelezettségek teljesítéséig! Rengeteg fölösleges, eszement adminisztrációs teher nyom bennünket. Igyekszik az Önök különféle kéréseit is teljesíteni, ha van tervezhető igényük stb. Köszönet a munkájáért! Köszönet illeti a védőnőket is, bár ma már sokkal kevésbé szoros a munkakapcsolatunk, mint negyedszázada, de nagyon sok segítséget kapunk tőlük is. Gyalázatos bérezésért, rendkívül fontos feladatotokat látnak el.

Huszonöt évvel ezelőtt Maroshegy felnőtt lakosságának egészségéért Sass Károly és Kőházy Imre kollégáim őrködtek, ma már mindketten az igazak álmát alusszák, nyugodjanak békében!

Mi változott huszonöt év alatt? Bár a gyermekgyógyászat ismeretanyaga is exponenciálisan növekszik, az alapellátásban nem sok minden történt. Azt látom, hogy betegforgalmunk legnagyobb részét a légúti vírusfertőzések teszik ki, általában maguktól gyógyuló, spontán lefolyású betegségek ezek. Viszonylag sok a hasmenéssel járó bélfertőzés. A krónikus légúti betegek száma stagnál, nagy öröm, hogy igen ritkán látunk valódi súlyos asztmás rohamot. A cukorbetegeink száma sem emelkedett, hasonlóan az epilepsziásokéhoz. Két területen romlik a helyzet. Egyre több tanulási és magatartási zavarral küzdő páciensünk van, ijesztően sok gyermeknél jelent meg szorongás, depresszió, olyan kórképek, amelyek a felnőtteknél számítanak népbetegségnek! Szembesülünk a kábítószer, alkohol, dohányzás okozta problémákkal is. A másik nagyon nagy baj, a krónikus emésztőszervi betegeink növekvő száma! A szervi ok nélküli hasfájástól kezdve, a súlyos gyulladásos bélbetegségekig egyre több a hasi panaszokkal hozzánk fordulók aránya. Ennek okairól vannak elképzeléseim, de elemzésük messzire vezetne, abban biztos vagyok, hogy a népesség táplálkozása a tápanyagok minőségét tekintve rossz, és összetételében sem optimális. Egyetlen ideális étek van: az anyatej, igaz kizárólagosan csak fél éves korig alkalmas táplálásra!

Előre léptünk a védőoltások területén, tudom, hogy sokan szkeptikusak ezzel kapcsolatban, de én láttam egy nap alatt meghalni gyereket agyhártyagyulladásban, kétség sem fér ahhoz, ha ez oltással megelőzhető, akkor azt be kell adni!

Sajnos a házi gyermekorvoslás leginkább azért válságágazat, mert jóformán egyetlen fiatal szakorvos sem lép be a rendszerbe. A huszonöt év alatt a 22 fehérvári körzetből három szűnt meg, sajnos jelenlegi kollégáim többsége a nyugdíjas koron túl, vagy annak közelében szolgálja pácienseit. Ez egy összeomlóban lévő rendszer! A bajt tovább tetézi az ügyeletben való részvétel kötelezettsége, amely iszonyatosan nagy teher valamennyiünk számára, ráadásul az ottani betegforgalom kb. kétharmada nem ügyeleti eset! Ha ezen záros határidőn belül nem változtatnak, a rendszer összeomlását tovább gyorsítja.

A válságnak nemcsak a humán erőforrás hiánya az oka! Egyre több várólista van, ezt nem részletezem, Önök is elszenvedői. Nekünk Maroshegyen hatalmas gond a rendelő épülete. Nyaranként megsülünk, télen fagypont alatt, képtelenek vagyunk a várót 20 C fölé fűteni, ha a rendelőben még elfogadható a hőmérséklet, a védőnői irodában dermesztő hideg van. Az épület amúgy is elhasznált, roskadozik, beázik, bármennyit toldoznak-foldoznak rajta, az alaphibái már nem javíthatók.

Befejezésül: érdekes belülről látni, ahogyan negyedszázad megváltoztatott egy városrészt! Maroshegy sokat fejlődött: a Vörösmarty iskolával szemben, a szántóföld helyén ma már lakóövezet áll; a Vásárhelyi úti egykori szovjet katonai szolgálati lakások benépesültek; új utcák nyíltak (pl. Torockó); sok infrastrukturális fejlesztés valósult meg. Annak külön örülök, hogy a teniszpályák helyén felépült hipermarketek ellenére, a Szilvamag számomra kedves kis üzletei állják a sarat!

Az ötven éves évfordulóról már biztosan nem születik tőlem megemlékezés. Amíg erővel és egészséggel bírom dolgozom, s minden vágyam, hogy idővel sikerüljön a praxist egy fiatal, lelkes kollégának átadni, nagyjából olyannak, mint amilyen én voltam negyedszázada.